Orsy Éva Mária

Orsy Éva Mária
Orsy Éva Mária
2020
Jelölt hány éve asszisztens
14
Jelölt hány éve dolgozik a praxisban
14
Jelölt történet, jellemzés, ajánlás

Történet/jellemzés a jelöltről

Évi sok év óta erősíti Csapatunkat. Kezdeti "félénksége" idején is nagy tanulási vággyal és lelkesedéssel végezte a munkáját. Már az asszisztensi munkáját megelőzően aktívan foglalkozott munka kutyákkal. Több magas szintű vizsgát tett saját kutyáival ( IPO, nyomkövetés), ami nagyban segíti a rendelői munka során a kutyák vizsgálatát és gyógykezelését. 

Időközben kiforrt a számára legtesthezállóbb 2 feladat: 

  • A) a műtőben az aneszteziológiai asszisztensi munkában nagyon lelkiismeretes és odafigyelő - biztosan számíthat rá az állatorvos és a műtött állat egyaránt.
  • B )a kölyökkutyák korai szocializációs tréningjeit Ő viszi a Rendelőintézetünkben, az országban egyedülálló módon!; rengeteg Gazdi hálájával és megelégedésével övezve. Ezzel valóban kivételes ""hasznot hajt"" Csapatunknak: az általa fölkészített kutyák egész életükben szívesen jönnek be a rendelő helyiségekbe, állnak rá a mérlegre és nyugodtan várják és tűrik a vizsgálatokat, kezeléseket. És ehhez sokszor elég 1-2 szó Évi szájából az állat felé...
Jelölt Egyéb információ

Ezen felül a rendelő környezetének ápolása és karban tartása a kedvenc elfoglaltsága: nyáridőben, ha kevesebb munka akad belül szívese foglalkozik a rendelő kertjének ápolásával, hogy szebb látványt nyújtson az udvarunk, ill., hogy a kölyökkutyáknak megfelelő helyszint tudjunk biztosítani a hétvégi kutyaovis foglalkozások idejére. Nagyon várta, hogy mikor indul az 1. akkreditált asszisztensi képzés, ahová Őt neveztük be annak idején. Ezen kívül gyakran jár más rendelőintézetekbe, hogy meglévő tudását bővítse.

Jelölt bemutatkozása

Orsy Éva vagyok Szegeden születtem és jelenleg is itt élek. A Szegedi Kisállat –Ambulancia Kft. asszisztense vagyok 2008 óta.

Már gyerek koromban is folyton azt lestem, hogy szüleimnek miben tudok segíteni és azt gondolom az állatorvosi asszisztens legfontosabb feladata az állatorvosok segítése a gyógyítások során.

2014 decemberében oklevelet szereztem a Murmuczok Oktatási Centrumában és a MÁOK regisztrált állatorvosi asszisztense lettem. 2015-ben Kisállatok elsősegély nyújtás vizsgát tettem.

Mióta állatorvosi asszisztensként dolgozom fontosnak tartom a folyamatos szakmai fejlődésemet, ezért több alkalommal utaztam Budapestre az Állatorvostudományi Egyetem Sebészeti Tanszékére ahol sokat tudtam tanulni az ott dolgozó  kolléganőktől és kollégáktól , mind a perioperatív ellátásról mind a radiológiával kapcsolatban. Számomra elengedhetetlen, hogy az állatokat is minél jobban ismerjem így ezzel kapcsolatban elvégeztem egy kutyakiképzés vezetői tanfolyamot és folyamatosan járok ilyen témájú szemináriumokra is. 

Társtulajdonosa vagyok egy német juhászkutya kennelnek, aminek az egyik munkavizsgázott tenyészszukája az enyém. Netti von Aurora Teufelblut ( NERVUS)  kutyámmal IPO 3-as vizsgát tettem és ezen a szinten további versenyeken is indulok. A célom, hogy a kennelemből kikerülő kiskutyák megkapják a legjobb táplálást és egészségügyi ellátást, a létfontosságú korai szocializációt és így minél jobb társak és munkakutyák legyenek.
Azt gondolom jól együttműködöm az állatorvosokkal és asszisztens kollégáimmal. Szeretek csapatban dolgozni, és aktív résztvevője lenni a mindennapi munkának ebben a rendelőben. Azt gondolom, hogy napjainkban az állatorvosi rendelőkben elengedhetetlen az asszisztensek jelenléte és segítő munkája. Boldoggá tesz ha látom, hogy az asszisztens kollégáim és az én munkám megkönnyíti és felgyorsítja  a betegek ellátását és mindez a tulajdonosok elégedettségét is szolgálja.

A legjobban az anesztéziát, ortopédiát és a kölyök kutyák-cicák gazdáinak felvilágosításával szeretek foglalkozni, de boldogan ápolom a rendelő kertjét vagy levelet viszek a postára ha kell. 

A rendelőnkben működik az országban egyedülálló kutyaovi a 8 és 16 hetes kor közötti kiskutyáknak, amit 6 éve én vezetek.  Nagyon komolyan veszem, hisz az állatorvosok után tőlem kapnak információt a tulajdonosok nevelésről, tartásról, táplálással kapcsolatban. Örömmel látom, hogy az itt oviba járt kutyák felnőttként bátran, boldogan jönnek vizsgálatra és sokkal könnyebben tudunk ezekkel a kutyákkal dolgozni. Szeretek az állatorvosi ügyeletben részt venni hétvégente, mivel ebben az időszakban sokkal több  izgalmas, érdekes eset jön mint hétköznap.

A jövőben is hosszútávon szeretnék a szegedi Kisállat-Ambulancián dolgozni. Tovább képezni magam az anesztézia, intenzív betegek ellátása, parazitológia terén. Segíteni a gazdáknak tanácsokkal, hogy minél egészségesebben és harmonikusabban élhessenek együtt kedvenceikkel. 

jelölő
Dr. Perényi László
Állatorvos
praxis
Kisállat-Ambulancia Kft.
info@kisallat-ambulancia.hu
06 62 543 855
6724 Szeged, Körtöltés utca 23.
Szeged