Szűcs Gergely „Gergely nővér”

Szűcs Gergely: Szeretem azt látni, amikor egy betegen, elesetten érkező állat gyógyultan távozik
A gondos állattartók már jó eséllyel találkoztak vele, az állatorvosi rendelőben éppúgy, mint házhoz történő kiszállás során. Szakmai tudása megkérdőjelezhetetlen, ezért épp olyan bizalommal fordulnak hozzá kedvencük betegsége esetén, mint amikor csak az időszerű oltások beadásáról van szó. Az igazán régi gazdák már egyáltalán nem is csodálkoznak nevén, a világ legtermészetesebb módján ajánlják ismerőseiknek: „Keressétek csak Gergely nővért!”. A több mint húsz éve ezen a néven ismert állatkórházi felcsert, Szűcs Gergelyt kerestük fel munkavégzése közben.

Az ön munkája finoman szólva sem tűnik kötött munkaidejű állásnak, hisz hétvégén és késő este is rendszeresen a rendelőben van. Ez az általánosan jellemezhető munkatempó, vagy különösen zaklatott ez a mostani időszak?
Általában ezt mondanám rendszeresnek, olykor persze ennél is többen vannak, máskor meg kevesebben, vagyis ezt nem lehet előre kiszámolni. Azért a látszat ellenére nem vagyok itt mindig, hétköznap van szabadnapom, akkor otthon vagyok, de szombaton csakugyan mindig dolgozom tíztől délig. De ez megint nem jelenti azt, hogy szombaton szigorúan 12.00-kor bezárunk, mert előfordulhat, hogy 13 órakor megy el az utolsó beteg, vagy ha műtöttünk, akkor azután még el kell pakolni, és bizony az is idő.

Aki a rendelőbe érkezik, gyakran önnel találkozik elsőként, de van, hogy egyetlenként is, hisz sok problémára tudja a megoldást. Miből áll voltaképp a feladata, miben tér el az orvosétól?
Amikor orvosi beavatkozás nélkül oldok meg egy-egy feladatot, az gyakran az első oltásra és farkasfog leszedésre behozott malacoknál van, ami az asszisztens feladata. A felcser feladatköre megegyezik az asszisztensével, de a malacok oltásában azért is van nagy gyakorlatom, mert mielőtt ide kerültem volna, tizenegy évig egy sertéstelepen dolgoztam.

Onnan milyen út vezette ide?
Az állatkórház még nem is létezett, amikor az itteni főnököm (dr. Ökrös István állatorvos – szerk) azon a sertéstelepen dolgozott állatorvosként másodállásban, amelyiken én voltam a felcser. Így a munkaidő után gyakran jártam vele a házakhoz oltani, herélni, akkoriban még nagyon sok sertést tartottak a városban, vagy a szarvasmarháknál a leadáshoz szükséges vért levenni.

Tehát innen az ismeretség.
Azóta folyamatosan vele dolgozom. Olyan 1985 környékén még a garázsában berendezett rendelőben fogadta a betegeket délután négytől hatig, és akkoriban jelentek meg a városban az első dobermanok és német dogok, melyek tulajdonosainak olyan igényük volt, hogy a kutyák fülét 

az elvárásoknak megfelelően le kellene vágni. Ezt senki nem vállalta rajtunk kívül, majd hozták
azokat a vemhes kutyákat is, melyek nem tudtak maguktól fialni, így császározni kellett, ezeknél a munkálatoknál mindig ott voltam segítségként.

S hogy lett ebből állatkórházi főállás?
Én 1982 óta dolgoztam felcserként a SerKöv-nél, amit a Köröstáj és a Munkácsy Mihály téesz közösen hozott létre valamikor. De 1992-ben bejött egy olyan fertőző betegség a sertéstelepre, ami miatt a teljes állományt fel kellett számolni, és akkor a két téesz úgy döntött, hogy már nem is telepíti újra. Akkorra már felépült ez a kórház, a doktor úr pedig felvett főállásba, azóta itt dolgozok vele.

A legtöbben talán nem is tudják a vezetéknevét, hiszen évtizedek óta mindenki csak „Gergely nővérként” emlegeti. Vissza tud még emlékezni arra, hogy ragadt önre ez az elnevezés?
Tényleg elég régen volt már, amikor valaki 9 óra előtt jött a rendelőbe, s a doktor urat kereste. Mivel még nem volt itt, nekem pedig sok volt a dolgom, kint ültettem le várakozni. Már jó idő volt, az udvaron lévő kövön üldögélt, amikor jött két 17-18 év körüli srác, akik pedig tőle kérdezték meg, hogy itt van-e már a doktor úr? Ő pedig azt felelte nekik, hogy a doktor úr ugyan még nincs, de a nővérke már itt van. A két fiú pedig a nővérke szó hallatán úgy jött be, mintha egy bombázó csaj várná itt őket. Ez a sztori annyira megtetszett a főnöknek, hogy rajtam is maradt a Gergely nővér elnevezés.

Még a kórházi rögzítőn is így szerepel.
Sőt, még a kezdet kezdetén a névjegykártyámon is az szerepelt, hogy Gergely nővér. Ugyanis a vidékről érkező állattartó gazdák mindig kaptak névjegykártyát, és hogyha valami baj adódott - pl. császározni kellett éjszaka vagy bármi egyéb -, akkor a névjegykártya alapján mindig nekem szóltak, egymásnak adva át az elérhetőségemet.

 Többször volt olyan, hogy éjszaka csörgött a telefon, Gergely nővért keresték, és hiába mondtam, hogy én vagyok az, alig lehetett őket meggyőzni arról, hogy jó számot hívtak, mert azt érték el, aki itt dolgozik, de ez a nővér nem nő, hanem férfi.

 Mennyire megterhelő az nap mint nap, hogy sérült, beteg állatok és aggódó, stresszes gazdák között dolgozik? Meg lehet ezt szokni vagy fel sem tűnik és az ember agya kikapcsolja ezt olyankor, amikor egy-egy problémát kell sürgősen megoldani?
Ezt a szakmát szeretni kell, másképp nem is lehet dolgozni benne. Én az állatokat szeretem, de ha látom, hogy amikor a tulajdonos behoz egy olyan fájdalmaktól szenvedő állatot, amin nem tudunk segíteni, akkor annak jobb megoldás az elaltatás, mint ha szenvedések közepette pusztulna el. De mi minden esetben a gyógyításra törekszünk, és épp ez ennek a szakmának a szépsége, hogy az addig beteg, szenvedő állaton segíteni tudunk, hogy miután – pl. egy daganat esetén - megműti a doktor úr, újra egészséges lesz. Azokért a pillanatokért pedig minden fáradtság megéri, amikor nagy örömmel jön a tulajdonos, és meséli, hogy az állata teljesen rendbe jött, egészséges. Szeretem azt látni, amikor egy betegen, elesetten érkező állat gyógyultan távozik.